Gyomorballon

Gyomorballon

Potenciális betegségek

  • cukorbetegség,
  • magas koleszterin,- és trigliceridszint,
  • magasvérnyomás betegség,
  • kóros érelmeszesedés, következményes szívkoszorú-, agyi-, és verőérbetegségek (szívinfarctus, stroke, érelzáródás),
  • máj-, és epebetegségek,
  • mozgásszervi degeneratív betegségek,
  • daganatos megbetegedések,
  • csökkent fogamzóképesség,
  • alvási apnoé.

Az utóbbi években az elhízottak aránya fokozatosan növekszik, egyes előrejelzések szerint a közeljövőben elérheti a lakosság 30–35%-át is, ebből kb. 10% súlyosan elhízott lehet. Ez az állapot megváltozott/csökkent munkaképességet is jelent. Igen fontos, hogy valamilyen, orvosi szempontból is elfogadható módszerrel tegyünk ellene, az elhízás csökkentésére hivatott módszereket fogyókúrának nevezzük. Ez lehet egyszerű éhezés ("0" kalóriás diéta), ezt hosszabb, de inkább rövidebb ideig sikerül tartani. Ezen fogyókúrák a legtöbbször irracionális, orvosi szempontból indokolatlan, sőt, egészségre kifejezetten káros hatásúak. Az interneten hetente-havonta lehet olvasni újabb és újabb "tuti biztos" módszerekről, csodaszerekről, amik biztos és gyors fogyást ígérnek. Az eredményük szinte biztosan ugyanaz (ha szerencsénk van, és nem okoztak akár maradandó egészségkárosodást): a "kúra" után törvényszerűen jönnek vissza a szenvedéssel leadott kilók (ún. jojo effektus). Sokan százezreket, akár milliókat is költenek ezen módszerekre, hiába, testsúlyuk az idők folyamán gyakran nemhogy csökkenne, hanem tovább nő.

A gyomorballon terápia egy viszonylag új testsúlycsökkentő módszer, melynek vannak  diétás, illetve magából a módszerből adódó étvágycsökkent és mechanikus "gyomorszűkítő" összetevői egyaránt. 27-es testtömeg (BMI⃰⃰) indextől alkalmazható, illetve akkor, ha más diétás módszerek már nem javasoltak.

A módszer lényege, hogy endoszkópos úton (tehát nem műtéttel, nincs vágás, így nincsenek hegek) egy folyadékkal, vagy levegővel feltölthető ballont juttatunk be a gyomorba, mely volumenénél fogva csökkenti a gyomor "hasznos" térfogatát, így akadályozza, csökkenti a táplálékfelvételt, így a páciens a korábbiakhoz képest kevesebb ételt tud fogyasztani, ám már ettől is jóllakott lesz, ez kevesebb táplálékbevitelt jelent.

A gyomorballon mellett bármilyen étel és ital fogyasztható, de nélkülözhetetlen az orvos/dietetikus által javasolt étrend betartása. Cél a fogyás, illetve, hogy hosszú távú táplálkozásbeli és életmódbeli változásokat érjen el a páciens.

A módszer alkalmazható jelentős túlsúly esetén, társbetegségek meglétekor is, amikor más diétás módszerek már nem alkalmazhatóak, illetve több sikertelen fogyókúra után.

A gyomorballonnal nagyobb túlsúlytól is megszabadulhatunk, segítség egy komplett életmód változtatáshoz, mivel a ballon "viselése" során a pácienst diétás és sportolási/gyógytorna tanácsokkal is ellátjuk.  

Az orvos/dietetikus által felügyelt diéta alkalmazásával a 6 hónapos gyomorballon viselés ideje alatt heti 1-1.5 kg, összesen 15-25 kg súlycsökkenés érhető el. Ez személyes adottságoktól és az orvosi előírások betartásának mértékétől változhat. Jelentősen elhízottak akár 25-35 kg-ot is fogyhatnak.

Az utasításokat betartó betegek túlnyomó többsége  képes elérni a kívánt súlycsökkenést, ha ez mégsem következik be, annak oka hogy  a páciens nem tarja be maradéktalanul az előírásokat. 

A ballon valójában arra tanítja a beteget, hogy felismerje, mennyi az elég. Egy kicsit átállítja az agyat a porció méreteit illetően. Ugyanakkor motiváló erőt is jelent, hiszen mire sikerül leadni néhány felesleges kilót, a páciens már a ballon nélkül is képes megtartani az arányokat.

Mennyi ideig lehet a ballon a gyomorban?

Általában 6, ritkán 12 hónapig. Kb. 5 hónap után a szervezet hozzászokik a ballonhoz, így a fogyás üteme lelassul, megállhat. Az agyat max. hat hónapig lehet „becsapni”, és elhitetni, hogy nem éhes, mert tele van a hasa. 5-6 hónap ezzel együtt elegendő egy egészségtudatosabb táplálkozás elsajátításához, ill. a gyártó is ennyi ideig garantálja a ballon integritását.

Ne feledjük, mégoly ellenálló anyagból is legyen a ballon, nap, mint nap a gyomorsav és a pepszin (emésztőenzim) folyamatos hatásának van kitéve.

Szükséges-e bármilyen előzetes vizsgálat?

Igen, a ballon behelyezését előzetes orvosi vizsgálatnak kell megelőznie, melynek során esetleges olyan betegségeket, egészségügyi problémákat, állapotokat keresünk, melyek a ballon terápia szempontjából kizáró okot jelenthetnek, vagy azt befolyásolhatják. Ekkor megbeszélheti szakorvosunkkal magát a gyomorballon terápia mibenlétét, az ezzel kapcsolatos elvárásait, felteheti kérdéseit.

Így szükséges egy általános kórelőzmény-felvétel, általános orvosi vizsgálat,  laborvizsgálat, EKG, hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat, előzetes felső panendoscopia (gyomortükrözés), illetve szükség szerint további vizsgálatok, pl. kardiológiai, pulmonológiai konzultáció.

Ezen vizsgálatok jelentős részét intézményünkben is el tudjuk végezni sorban állás nélkül, de természetesen Ön is elvégeztetheti azokat háziorvosa segítségével.

Annak megkönnyítésére, hogy Önnek ne kelljen a vizsgálatok szervezésével, lebonyolításával drága idejét rabolni, különböző "csomagokat" állítottunk össze, melyek tartalmazzák az előzetes, fentebb részletezett vizsgálatokat, a gyomorballon és egyéb eszközök költségeit, az endoszkópos úton történő ballon behelyezés és kivétel költségeit altatással, illetve a ballon behelyezését követően ajánlott kontrollvizsgálatokat, úgymint 2 alkalommal történő gasztroenterológiai konzultáció, diétás tanácsadás, gyógytorna.

Amennyiben egy komplett csomagunkat veszi igénybe, úgy árkedvezményben részesül.

A ballonról, a ballon elhelyezéséről és kivételéről

A gyomorballon speciális, mind mechanikailag, mind vegyileg (gyomorsav, emésztőenzimek, étel) ellenálló anyagú, mégis rugalmas, elasztikus, szövetbarát gömb alakú tartály.

Endoszkópos úton történik a gyomorba való levezetése leeresztett állapotban, majd a feltöltése vagy levegővel, vagy színezett fiziológiás sóoldattal történik, általában 500-600 ml térfogatra. Mindkét töltőanyagnak megvannak az előnyei. A töltés után meggyőződünk a ballon megfelelő helyzetéről, majd az endoszkóp eltávolítása után az tulajdonképpen a gyomor egy részét kitöltve abban képes szabadon mozogni, idegentestként csökkenti annak térfogatát és így a táplálékfelvétel mennyiségét. A behelyezés 15-30 percet vesz igénybe, altatásban. Utána 1-2 órás megfigyelést követően otthonába távozhat.

Savelválasztást gátló gyógyszer (PPI) szedése a indokolt a ballon eltávolításáig. Egyéni érzékenységtől függően ez az "idegentest"-érzés néhány nap alatt megszokható. 

Néhány napig előfordulhat émelygés, hányinger, hányás, hasi diszkomfort, fájdalom.

A ballon eltávolítása 6 hónapppal később történik ugyancsak endoszkópos úton altatásban, előbb egy speciális "lándzsával kilyukasztva, majd tartalmának leszívása után, leresztett álapotban, a nyelőcsövön keresztül.

SLIM BEAUTY THERAPY

Szeretne tartós eredményt elérni, teljes életmódváltásban, gyomorballon beültetéssel? A Slim Beauty terápiát, személyre szabottan állítjuk össze, minden kedves Páciensünk számára. Amennyiben látványos fogyást szeretne elérni, a Slim Beauty Therapy csomagunkat Önnek állítottuk össze, melyben havonta ellenőrizzük a fogyását és igazítjuk a diétát, illetve az edzéstervét folyamatosan a legjobb eredmény eléréséhez. A gyomorballon terápia egy modern, új testsúlycsökkentő módszer, ami a jojó effektust megszünteti és végleges fogyást eredményez. 27-es BMI testtömeg indextől alkalmazható olyan esetekben, amikor más diétás, fogyasztó módszerek és eljárások már nem jöhetnek szóba, nem javasoltak. Kezdje el még most év elején, hogy magabiztosnak, egészségesnek és fittnek érezhesse Magát, ami nemcsak a mindennapjait, illetve a munkaképességét befolyásolja, hanem a testi lelki harmónia kialakításához is nagy mértékben hozzájárul.

"Slim Beuty Therapy" mellé jár a "Slim Control", így csak együtt vehetők igénybe!

"Slim Beuty Therapy":

  • Konzultáció: 30.000 Ft.
  • Kiegészítő étrend/ diéta: 30.000 FT
  • Kiegészítő edzésterv: 30.000 Ft
  • Gyomortükrözés: 48.000 Ft
  • Altatás: 54.000
  • 6 hónapos Ballon: 850.000 Ft
  • 12 hónapos 6 hónapos Ballon: 850.000 Ft
  • 12 hónapos ballon: 1.010.000 Ballon: 1.010.000 Ft

"Slim Control" ( Havonta 1 alkalommal kontroll vizsgálat, a Kezelőorvossal):

  • Kontroll konzultáció: 20.000 Ft
  • Kiegészítő étrend: 15.000 Ft
  • Kiegészítő edzésterv: 15.000 Ft

Március 31-ig -10% Kedvezményt biztosítunk a SLIM BEUTY THERAPY csomag árából!

Így együtt a 2 csomag -10 % kedvezménnyel:

  • 6 hónapos SLIM BEAUTY THERAPY :-> 1.342.000 Ft-> 1.207.800 Ft
  • 12 hónapos SLIM BEAUTY THERAPY :-> 1.802.000 Ft->1.621.800 Ft

Gyomorballon magánrendelés árak

Gyomorballon árak

Konzultációk

  • Konzultáció 35000 Ft
  • Kontroll konzultáció 25000 Ft
  • Receptírás (1 vény) 5000 Ft

Altatások

  • Altatás 54000 Ft
  • Altatás 2 vizsgálat esetén 60000 Ft

Tükrözések

  • Gyomortükrözés (gasztroszkópia) 52000 Ft
  • Vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) 72000 Ft
  • Rövid vastagbéltükrözés (szigmoidoszkópia) 45000 Ft

Beavatkozások

  • Szövettani 1 db mintavétel 20000 Ft
  • Szövettan - minden további /db 15000 Ft
  • Endoszkópos eltávolítás elektrokauterrel 1 db polip 25000 Ft
  • Endoszkópos eltávolítás elektrokauterrel 2 db polip 37500 Ft
  • Endoszkópos eltávolítás elektrokauterrel 3 db vagy több polip 50000 Ft

Kiegészítő vizsgálatok

  • H2 kilégzési teszt laktulóz vagy laktóz 23000 Ft
  • Fruktóz kilégzési teszt 23000 Ft
  • H2 kilégzési teszt laktóz és laktulóz 2x180 perc 42000 Ft
  • Helicobacter pylori kilégzési teszt 26000 Ft

Gyomorballon behelyezés

  • Konzultáció 35000 Ft
  • Gyomortükrözés 52000 Ft
  • Altatás 54000 Ft
  • Gyomor ballon behelyezés 6 hónapos 850000 Ft
  • Gyomor ballon behelyezés 12 hónapos 1010000 Ft
  • Kontroll konzultáció 25000 Ft

Gyomorballon kivétel

  • Altatás 54000 Ft
  • Gyomortükrözés 52000 Ft

Teljes gyomorballon szolgáltatás

  • 6 hónapos gyomorballon összesen - behelyezéskor egy összegben rendezve ( Behelyezés altatásban, 6 hónapos ballon és kivétel altatásban ) 1060000 Ft
  • 12 hónapos gyomorballon összesen - behelyezéskor egy összegben rendezve (Behelyezés altatásban, 12 hónapos ballon és kivétel altatásban) 1220000 Ft

Extra díjaink a vizsgálati díjakon felül értendőek, ezért a vizsgálati díjakon túl számítjuk fel! Hétvégi ügyeleti díj: 6.000 Ft.
A foglalás lemondása vagy módosítása a kapott időpont előtt több, mint 24 órával ingyenes. Ebben az esetben a megfizetett összeget visszatérítjük Önnek. A 24 órán belüli lemondások, vagy meg nem jelenések esetén a kezelések árának 50%-át páciensünk köteles megfizetni.

Összes megtekintése

Egészségpénztári partnerek

Hívás