Blog
  1. Híreink
  2. Mindent a szürke hályogról
Menü
Blog
  1. Híreink
  2. Mindent a szürke hályogról

Mindent a szürke hályogról

Mindent a szürke hályogról

Mindent a szürke hályogról


A szürke hályog az egyik leggyakoribb szembetegség, amit sem gyógyszerrel, sem orvosi segédeszközökkel nem lehet visszafordítani, kizárólag a műtéti beavatkozás hozhat tartós javulást.

 

Amikor elhomályosodik a szemlencse


 
A betegség hátterében a szemlencse károsodása, egyfajta elhomályosodása, elszürkülése áll, ami kellemetlen módon akadályozza a páciens látását, hiszen az akadálytól nem tud éles kép kialakulni a retinán.
 
Emiatt sokan úgy írják le a betegséget a korai szakaszban, mintha egy párásodó vagy koszos üvegen keresztül látnák a világot, ami később egyre súlyosabbá válik, és extrém esetben akár teljes látásvesztést is előidézhet.
 
Már egészen korai stádiumban is képes megnehezíteni és negatívan befolyásolni a páciens mindennapjait, ezáltal kezdetben csak az olvasást nehezíti meg, később már a színérzékelést, a vezetést is befolyásolja, majd a pontos és éles látás egyaránt eltűnik apránként.
 
Noha a szürke hályog szinte minden életkorban megjelenhet, ugyanakkor az idősebbeknél sokkal nagyobb valószínűséggel fordul elő, így a 60-70 éves korosztály jelentős részénél már megfigyelhető bizonyos fokú lencseelváltozás.
 
A betegség mindig fokozatosan alakul ki
 
A szürke hályog kialakulása többnyire lassú folyamat, nem egyik napról a másikra keseríti meg a beteg életét. Kezdetben például csak nagyon enyhe tüneteket, minimális látásromlást eredményez, de hosszú évek alatt rendkívül súlyos állapotot idézhet elő.
 
Különösen kezelés nélkül ráadásul a szem maradandó károsodást szenvedhet, miközben a fényhatások nehezen elviselhetők lesznek, a szemnyomás pedig megnövekszik.
 
Ha a látáskárosodás már negatívan befolyásolja a hétköznapokat, feltétlenül megfontolandó a műtéti beavatkozás, ami az egyetlen és egyben hatékony módja a szürke hályog kezelésének.
 
Súlyosabb esetekben, így például a szemnyomás növekedésekor a szürke hályog közvetett módon okozhat fájdalmakat, de általánosságban az elváltozás inkább fájdalommentesnek tekinthető.
 

Szerzett és veleszületett szürke hályog is létezik


 
A legtöbb esetben a szürke hályog inkább az idősebb korosztály betegségének tekinthető, a 60 éven felüliek jelentős része szenved tőle, azonban az időskori elváltozás mellett beszélhetünk szerzett és veleszületett rendellenességről is.
 
Előfordulhat ugyanis, hogy a szürke hályog egy alapbetegség miatt, mondhatni másodlagos problémaként jelenik meg, azonban genetikai rendellenesség is állhat a háttérben, így vannak például olyan gyerekek, akik eleve ezzel az elváltozással születnek.
 
Általában azonban inkább időskori rendellenességről van szó, amikor a fiatalkorban még puha és rugalmas szemlencse később felkeményedik, ennek hatására pedig romlik az átláthatósága.
 
A fiatalabb korosztályt leginkább akkor érinti, ha a beteg szeme túl sok napfénynek volt kitéve, illetve olyan étrendet folytatott, amiből hiányoztak a vitaminok, az ásványi anyagok, valamint az antioxidánsok.
 
A dohányzás és bizonyos betegségek is hajlamosító tényezők lehetnek
 
Hogy az időskori szürke hályog pontosan miért alakul ki, azt még mindig nem sikerült pontosan tisztáznia a tudománynak, de alighanem a szervezet öregedésével járó folyamatok állnak a háttérben.
 
Ami azonban bizonyos, hogy vannak olyan betegségek és tevékenységek, amelyek hajlamosító tényezőnek nevezhetők. Példának okáért a dohányzás kiemelkedően negatív hatást gyakorol a szem egészségére, akárcsak a különféle sugárzások.
 
A röntgen-, a lézer-, a radioaktív- vagy az infravörös sugárzás például határozottan segítik a szürke hályog kialakulását, de tartósan szedett gyógyszerek, bizonyos kémiai anyagok felhalmozódása a szervezetben – mint amilyen a naftalin – szintén ide sorolhatók.
 
Ezen felül bizonyos betegségek is hajlamosító tényezők lehetnek, így például cukorbetegeknél sokkal nagyobb valószínűséggel figyeltek meg szürke hályogot, ami nem meglepő annak fényében, hogy a látásromlás is jellemzőbb a diabétesztől szenvedőkre.

 

A szürke hályog tünetei


 
Az egyik legáltalánosabb tünet a szürke hályog kapcsán a látásromlás, azonban vannak olyan speciális ismérvei a betegségnek, amelyek gyakorlatilag rögtön felismerhetővé teszik.
 
A probléma sokáig nem okoz panaszokat, aminek az oka a lassú kialakulásban és lefolyásban keresendő.  Lássuk azonban a konkrétumok tükrében, hogy milyen tünetei vannak a szürke hályog kialakulásának:
 
  • A fokozatosan homályosodó látás az egyik legáltalánosabb és legelső jele a szürke hályog kialakulásának, ami főleg apró betűs szövegek olvasásakor válik zavaróvá.
  • Ha a szürke hályog megjelenik, a beteg látása rossz fényviszonyok között kezd drasztikusan romlani, így extra fényre van szükség bizonyos tevékenységekhez, mint amilyen az olvasás vagy az apróbb szerelési teendők.
  • Szintén nagyon gyakori és általános tünet, hogy a szürke hályog kialakulásakor a szem érzékenyebbé válik az erős fényekkel szemben, így a beteg gyakorlatilag igényli a napszemüveg hordását – sokszor még neonfényben is.
  • A látásromlás miatt a szürkehályogtól szenvedő betegnek gyakrabban kell új szemüveget vagy kontaktlencsét csináltatnia, mint másoknak.
  • Sok esetben tapasztalják a betegek, hogy a korábbi állapotukhoz mérten a világ színei halványabbak, sárgásabbak, fakóbbak lettek.
  • Gyakori a szürke hályog mellett, hogy ha a beteg egy szemmel néz, akkor is kettős látást tapasztal.

 

A szürke hályog csak végső stádiumban jár látható tünetekkel


 
Azon túl, hogy a szürke hályog nagyon kellemetlen tüneteket idéz elő a páciensnél, alapvetően nem jár fájdalommal, a legtöbb szembetegséggel ellentétben évekig semmiféle látható tünetet nem produkál.
 
Nincs kipirosodás, váladékozás vagy szabad szemmel látható módosulás. Utóbbi rendszerint évekkel a betegség kialakulása után jelenik meg elsőként, amikor a szürke hályog teljesen kifejlődik, és az alapvetően fekete pupillát szürkés árnyalatúnak látjuk miatta.
 
Nyilván a beteg érzékel különféle kellemetlenségeket, így a világos határozottan vakítónak, a sötét pedig átláthatatlanul sötétnek tűnhet, ami apránként a hétköznapokat is negatívan befolyásolja, így például az éjszakai vezetést gyakorlatilag ellehetetleníti.
 
A vezetés, a számítógép előtti munka egy idő után kényelmetlenné válik, majd teljesen ellehetetlenül, mert a szem nagyon gyorsan elfárad, sokkal többet kell pislogni azért, hogy a páciens élesen láthasson.
 
Már az első tüneteknél fontos az orvosi segítség
 
A fenti tünetek bár nagyon jellemzőek a szürke hályogra, ugyanakkor a látóélesség csökkenése és az egyéb kísérőjelenségek rengeteg más egyéb problémára is utalhatnak, ezért nagyon lényeges ilyenkor mielőbb felkeresni egy szemészeti szakrendelést.
 
A szürke hályogot ugyanis fontos megfelelően kezelni, folyamatosan vizsgálni és ellenőrizni, hiszen ezzel késleltethetők a tünetek, mindemellett pedig természetesen a műtéti beavatkozás is.
 

A szürke hályog kialakulása és kórlefolyása


 
Hogy a szürke hályog miként és hol alakul ki, ezen felül milyen kórlefolyást produkál, azt nagyon sokféle tényező befolyásolja.
 
Amennyiben nem valami sérülés idézi elő – hiszen a szürke hályog kialakulásának hátterében ez a probléma is állhat –, akkor többnyire mindkét szemen megjelenik, de gyakran eltérő mértékű látásromlást produkál.
 
Fontos kiemelni azonban, hogy nem minden esetben érinti a teljes szemlencsét. Ennek fényében három főbb típust különböztethetünk meg egymástól, ha szürke hályogról van szó. Ezek a
 
  • nukleáris,
  • a kortikális
  • és a szubkapszuláris változatok.

 

A nukleáris szürke hályog


 
Bár ijesztő nevet kapott a tudomány részéről, a nukleáris szürke hályogot azért nevezzük így, mert a szemlencse közepén alakul ki. Már nagyon korai állapotában is produkál tüneteket, ezáltal gyakran rövidlátóvá teheti a beteget.
 
Ez a helyzet átmeneti jelleggel lép fel, és a páciens sok esetben csak annyit vesz észre, hogy sokkal közelebbről kell néznie a könyvet, az újságot, a monitort vagy a telefont a feliratok és szövegek elolvasásához vagy a képek élességéhez.
 
Ahogyan azonban a szürke hályog terjeszkedik a szemlencsén, úgy romlik a látás élessége, illetve a beteg állapota. Erre a típusra jellemző a leginkább, hogy sötétben, éjszaka – különösen vezetéskor – az érintett nagyon rosszul lát.
 
Érdekesség, hogy a nukleáris szürke hályog nemcsak szürke, hanem sárgás, sőt barnás elszíneződést is képes előidézni a szemen, ami nemcsak homályosítja a látást, hanem a kék és a lila árnyalatok megkülönböztetését szintén egyre nehezebbé teszi.

 

A kortikális szürke hályog


 
A kortikális szürke hályog a szemlencse kérges részének külső felszínén helyezkedik el, ahol nagyon sokszor eredményez ék alakzatú, opálosan csíkszerű elváltozást. Később ezek az elváltozások terjeszkednek a lencse központi felszínének irányába.
 
Ez az állapot kezdi el akadályozni a fény áthaladásának mértékét, ami utána negatívan befolyásolja a látás élességét. Érdekessége, hogy nemcsak a közel-, hanem a távollátás minősége egyaránt romolhat.
 
Hosszabb távon ennél a szürke hályog-típusnál jellemző, hogy a látás során eltűnnek, összemosódnak az éles kontrasztok, illetve visszatükröződés jelenik meg, ami szintén rendkívül zavaró.
 

A szubkapszuláris szürke hályog


 
A szubkapszuláris szürke hályog jellemzően a szemlencse hátulsó felén alakul ki, és egy nagyon apró, jelentéktelennek tűnő kis foltként kezdődik. A legtöbbször mindkét szemen egyszerre jelentkezik, de eltérő mértékű látásromlást produkál majd.
 
Amennyiben ez a típus érinti a látótengelyt, akkor rendkívül rossz hatást gyakorol a látásminőségre, ezáltal a beteg nehezebben olvas majd, a látás pedig még erős fényben is problémássá válik.
 
Nagyon gyakori mindemellett, hogy a szürke hályog kellemetlen fényszóródást idéz elő, aminek jóvoltából a pontszerű fények szétszóródnak – pontosan úgy, mint amikor könnyes a szemünk –, ami különösen éjszaka óriási kellemetlenségekkel jár együtt.

 

A szemlencse öregedése


 
A szürke hályog megjelenése a legtöbb esetben együtt jár a szemlencse öregedésével. Ennek részeként a kérdéses szerv összetétele átalakul, a fehérjerostok szerkezete módosul, és emiatt alakul ki a szürke hályog, mégpedig a rostok összeborzolódásából fakadóan.
 
Minél öregebb a szemlencse, annál jobban megbomlik a fehérjerostok szerkezete, tehát egyre több összekapcsolódás jön létre, ami gyakorlatilag fokozatosan vastagítja a szürke hályogot, illetve növeli a kiterjedését.
 
Hogy a szemlencse miért öregszik, arra egyelőre nem talált még pontos magyarázatot a tudomány, ellenben az biztos, hogy a szabad gyökök és az instabil molekulák óriási szerepet játszanak a folyamatban.
 
Amennyiben a jövőben ezt a folyamatot képesek lennénk megérteni, sokkal könnyebb lehet majd a szürke hályog gyógyítása, esetlegesen a pusztító folyamatok visszaszorítása akár gyógyszeres úton is. Ez azonban egyelőre még a távoli jövő!

 

A szürke hályog hajlamosító tényezői


 
A legnagyobb rizikófaktor a szürke hályog kapcsán maga az életkor. Aki betölti a 65-öt, az nagyon jó eséllyel szenved már kisebb vagy nagyobb mértékben ettől a betegségtől.
 
Természetesen nem törvényszerű, hogy 65 éves korban tapasztalnunk kell a szemromlás tüneteit, mint ahogyan az sem, hogy kialakult szürke hályoggal kell rendelkeznünk – ami még panaszt is okoz –, de sokkal nagyobb esély mutatkozik rá, mint a fiatalabbaknál.
 
Ezen felül súlyos rizikófaktor még a cukorbetegség vagy az arra való hajlam, az örökletesség – ha többen is szenvedtek a családból szürke hályogtól –, de a szemet érintő sérülések, műtétek, sőt kisebb-nagyobb gyulladások szintén ide sorolhatók.
 
Nem szabad elfelejteni továbbá azokat az eseteket, amikor valakit jelentős mértékben ér a mindennapok során napfény vagy ultraibolya sugárzás, de a túl hosszú ideig tartó szteroidos kezelés szintén befolyásolhatja a kialakulást.
 
A szemet érő bárminemű sugárzás elősegíti a szürke hályog megjelenését – még a hőhatás is –, de a megfigyelések szerint a dohányzás, valamint az áramütés egyaránt a hajlamosító tényezők közé sorolhatók.
 

Hogyan kezelhető a szürke hályog?


 
A szürke hályog jelenleg az egyik olyan szembetegség, amivel kapcsolatban a látásromlás még kiválóan kezelhető, egészen pontosan korrigálható például szemüveggel, erős fény esetén – különösen érzékenység mellett – napszemüveggel és így tovább.
 
Rengeteg különféle típusú lencse elérhető már, ami segít a betegeknek a korábban megtapasztalt életszínvonal fenntartásában, de bizonyos praktikák is segíthetnek: például a közvetlen megvilágítás helyett a szórt fény alkalmazása a lakásban.
 
A legtöbb betegnél általában elegendő a rendszeres és kellő alaposságú szemvizsgálat, illetve a megfelelő szemüveg vagy kontaktlencse felírása, valamint rendszeres viselése. Ha a páciens hétköznapi élete ezzel kiegyensúlyozott lesz, akkor nincs szükség műtéti beavatkozásra.
 
Abban az esetben azonban, ha a beteg számára a szürke hályog által előidézett látásromlás folyamatos kellemetlenségeket okoz, negatívan befolyásolja a mindennapokat, és egy új szemüveg sem hoz tartós eredményt, akkor erősen ajánlott az operáció.
 

A szürke hályog gyógyítása műtéttel


 
A fejlett módszereknek köszönhetően a szürke hályog műtétje ma már szinte bármelyik életkorban kivitelezhető, és a legtöbbször még csak altatást sem igényel – kizárólag gyermekek esetében.
 
Az operáció lényege, hogy a károsodott szemlencse eltávolításra kerüljön, a helyére pedig egy speciális anyagból műlencse kerüljön annak érdekében, hogy a beteg ismét tisztán láthasson, ne a szürke folton keresztül.
 
A műlencse beültetése nagyon fontos, ennek hiányában a betegnek vagy kontakt lencse viselésére lenne szüksége állandó jelleggel, vagy rendkívül vastag üvegű és magas dioptriájú szemüvegre.
 
A szürke hályog műtét ma már rutinbeavatkozásnak tekinthető, és bár vannak rizikófaktorok, ellenben egyre nagyobb százalékban hajtanak végre sikeres műtéteket.
 

Megelőzhető-e a szürke hályog?


 
Erre a kérdésre nehéz határozott választ adni, ugyanakkor egyre több kutatás világít rá arra, hogy bizonyos ételek és italok, tehát vitaminok, ásványi anyagok és egyebek jelentős mértékben, akár évekkel is kitolhatják a kialakulás folyamatát.
 
Biztos recept azonban még nincs, hiszen az öregedés sem visszafordítható, ugyanakkor lassítható már. Egyre több kutatás kerül azonban nyilvánosságra, ami egyöntetűen bizonyítja, hogy bizonyos ételek hatékonyak a szem egészségének tekintetében.
 

A vörösbor jót tesz a szemnek


 
Tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy a vörösbor, de még inkább a benne megtalálható rezveratrol összetevő kiváló hatást gyakorol a szemben megtalálható vérerekre, illetve sejtekre egyaránt, így megakadályozza a kapcsolódó szervek öregedését.
 
Ez rendkívül fontos, hiszen a szürke hályog kialakulásának a hátterében is leginkább az öregedés folyamata áll, ez az antioxidáns pedig – ami egyébként a szőlőszemek héjában található –, képes arra, hogy erősebbé, egészségesebbé tegye a szemünket.
 
Mint kimutatták, a rezveratrol egy növényi eredetű polifenol, amit a vörösborból, illetve a szőlőből mutattak ki eddig, és segít abban, hogy megakadályozza a szemben lezajló degeneratív folyamatokat – még cukorbetegek esetében tapasztalható szemromlásnál is.
 

Bizonyos zöldségek is jó hatással vannak a szemre


 
Ha meg akarjuk akadályozni a szürke hályog kialakulását és szemünk romlását, érdemes lehet bizonyos zöldségeket is prioritásba helyezni, így például a brokkoli, a spenót és a kelkáposzta tele vannak olyan elemekkel, amelyek segítenek a szem egészségének erősítésében.
 
Ennek az oka, hogy ezek a növények nemcsak rengeteg A-, C- és E-vitamint tartalmaznak, hanem rendkívül sok luteint is, amelyek az esszenciális zsírsavak mellett segítenek megóvni minket valamennyi szembetegségtől, illetve lassítani a szerv öregedését.
 
Több kutatás is készült – illetve tart jelenleg is – azzal kapcsolatban, hogy valamennyi élénkszínű növényi termés, így a kukorica, a paprika vagy a citrusfélék rendszeres fogyasztása szintén kiváló hatással van a szemünkre.
Hívás